Mai vendégünk Virág Tomi!

Újabb fejezetéhez érkezett a játékosaink véleményét bemutató interjú sorozatunk! Ezúttal Virág Tamás véleményét olvashatják!

Virág Tomi az ecseri felnőtt csapatban bemutatott bombagólja miatt sokáig igazi “sztárnak” érezhette magát. Ezrek-milliók látták az interneten a parádés gólt. Most, a szorgos hétköznapok állnak előtte és bizony meg kell mutatnia, hogy ahhoz a gólhoz a szélnek semmi köze nem volt.

Honlap: A nyári kezdéskor kerültél hozzánk! Mik voltak az első tapasztalataid és miért minket választottál?

VT16: Örülök, hogy a kezdeteknél ott lehettem és, hogy olyan emberekkel focizhatok, akiket előtte is ismertem, sőt kollégáim, akikkel ha nem is napi szinten, de gyakran találkozok. Elsőre azt gondoltam, hogy mindenkitől ki fogunk kapni, mivel sose játszottunk együtt és sok embernek új ez a futsal, ahogy nekem is az volt. A bajnokság során azért volt egy-két zakó, de pozitívan csalódtam a csapatban, hamar megtanultuk a mozgásokat és szerencsére össze is szoktunk. Habár az edzések tényleg hiányoznak. Nem elég csak a meccsen együtt játszani. Engem az edzőnk hívtál a csapatba és gondoltam, hogy belefér még a nagypályás foci mellett ez is, mert szeretek focizni és ki akartam próbálni magam a futsalban is.

Honlap: Hogyan értékeled az eddigi futsal szereplésed csapatunkban?

VT16: A bajnokságban javarészt ott tudtam lenni a meccseken, ennek örülök, viszont a rájátszásban csak 1 meccsre tudtam eljutni, ezt viszont sajnálom. Tudom, hogy nem vagyok egy gyors játékos, de próbálok ésszel focizni és látni a pályán. Keveslem a góljaim számát, de örülök, ha a hozzá tudok tenni a csapattársak gólszerzéséhez. Elvégre ez csapatjáték. Szeretnék többet játszani a későbbiekben, de erről majd az edző dönt.

HONLAP: Mi az amivel nagyon elégedett vagy a csapat kapcsán és mi az amin változtatni kellene véleményed szerint?

VT16: Öülök, hogy van egyen pólónk, névre szóló mezünk, megkülönböztetőnk, ezzel is sugározzuk kifelé, hogy egy rendes csapat vagyunk. Nekem személy szerint sose volt névre szóló mezem és ez számomra nagy dolog. Jónak tartom, hogy játszunk edzőmeccseket a bajnokság előtt, mert szükségünk is van rá és legalább jobban összeszokunk. Örülök, hogy fiatalos, energikus társaság a miénk és van ambíciónk. Remélem a bajnokságban jó helyezést fogunk elérni. Nem tudom megítélni, hogy mi a rossz vagy mi a jó a csapatban, de ez nem is az én dolgom, erre van az edző. Én a meccsek során a sorok összeállításában változtatnék egy-két helyen, de ez szubjektív.

HONLAP: Mennyire vagy elégedett az érkezőkkel, mit gondolsz a távozókról? Szerinted erősödtünk vagy gyengültünk?

VT16: Én személy szerint nem találkoztam még mindegyik új érkezővel, de remélem a csapat segítségére tudnak lenni és hozzájárulnak a sikerekhez. A Vác elleni meccsen találkoztam a Török Mátéval először, szerintem ő jól focizik és segítségére lesz a csapatnak. Vigh Attilának is örülök, szerintem ő is jó játékos, habár neki is új dolog ez a futsal. Mindig lesznek érkezők és távozók is, de véleményem szerint mindenki pótolható, főleg ha minden meccsen össze tudunk jönni 12-15-en, vagy többen. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy erősödtünk vagy gyengültünk, ez majd az első pár meccsen fog kiderülni.

HONLAP: Mi az egyéni célod és mi a csapattal a célod az előttünk álló bajnokságban? Mikor lennél elégedett magaddal és a csapattal?

VT16: Egyénileg próbálok gyorsulni mind fejben mind fizikailag, de nem lesz könnyű dolgom, le kéne adnom pár kilót. Próbálok technikásabb lenni a következő bajnoki szezonban, mivel ez elengedhetetlen a futsalban. Megpróbálok minél több meccsen ott lenni. A csapat remélem előrébb végez a bajnokságban mint az előző szezonban. Azt várom, hogy egy erős középcsapat legyünk és idővel megpályázzuk az érmes helyek egyikét is. De ez távlati terv.

Virág Tomi

HONLAP: A 2014/2015-ös bajnokságban kik lehetnek a gárda húzóemberei, kitől vársz jó játékos – akár védekezésben, akár támadásban?

VT16: Én sok gólt várok Vitányi Lászlótól, úgy mint az előző szezonban és jobb helyzetkihasználást, akkor újra a csapat húzóembere lehet. Kiss Ádámtól várom még a jó játékot, benne bízhatunk, ha mindig hoz egy jó formát, akkor ő is húzóember lehet. A Vigh Attilától várok jó védekezést valamint a Miháldi Feritől. Az egész csapatnak jó kell teljesítenie és akkor jönnek majd az eredmények. Tudom, hogy nem lesz könnyű, mert mindenkinek lehet rossz napja, nekem is.

HONLAP: Nem léptél a Strandlabdarúgó NB1-ben is! Mi volt ennek az oka?

VT16: Nem akartam bevállalni még egy focit, úgy éreztem már sok lenne nekem, azért én is el tudok fáradni és néha elég hamar. Anyagi vonzata is volt a strandfocinak és azt nem tudtam vállalni. Több időt akartam együtt tölteni a párommal és inkább pihenéssel akartam tölteni a nyarat. Hát ez sikerült is meg nem is.

HONLAP: A füves változatban osztályt sikerült váltanod a csapatoddal és a megkeresések ellenére nem igazoltál el! Mik a terveid nagy pályán egyénileg és a csapat szempontjából?

VT16: Nagyon örülök, hogy sikerült az Ecserrel feljutnunk egy osztályt és, hogy részese lehettem a csapatnak. 24 meccsből 23 bajnokin ott tudtam lenni és gólokkal is segítettem a csapatot. Nehéz dolgunk lesz a másodosztályban, de remélem helytállunk és sok meccsen pályára tudok lépni. Nem tudok róla, hogy kerestek volna másik csapatból! De elkezdtünk valamit Ecseren és továbbra is a csapat tagja akarok lenni. Egyénileg a nagypályán is gyorsulnom kell. A kezdőcsapat tagja akarok lenni, de ahhoz teljesíteni is kell. Szerencsére Ecseren is sokan focizunk, úgyhogy lehet versenyezni a többiekkel a csapatba kerülésért. Remélem sikerül érmes helyezést elérni a másodosztályban is.

HONLAP: Egy ideig gondolkodtál, de szerencsére futsalban továbbra is minket erősítesz! Minek köszönhető ez?

VT16: Gondolkodtam, igen, hogy bevállalom-e a futsalt megint, de végül győzött a foci iránti szenvedély és örülök, hogy maradtam. Úgy voltam vele, hogy az első szezon jó volt tanulópénznek és a követkető szezonban megmutathatjuk, hogy mit tudunk. Már van egy kis tapasztalatunk, remélem fel is tudjuk használni az ellenfelekkel szemben.

HONLAP: Egy mondatban üzenj a csapatnak, a szurkolóknak!

VT16: Sok sikert, sok győzelmet kívánok magunknak! Viszont keveslem a szurkolókat, örülnék, ha többen kimennének a meccseinkre és buzdítanának minket! Akik eddig kijöttek a meccsekre, azoknak köszönöm és várom vissza őket!

Őszinte és karakán véleményt fogalmazott meg Virág Tamás. Végül is, ezért kérdeztük! Lássuk hogyan reagál ezekre az edző, Vitányi László:

“Először is azzal kezdeném, hogy örülök annak, hogy Tomi végül is kitartott a futsal mellett. Mindenképpen szükségünk van ilyen mentalitású játékosokra a keretben. Azt nagyon jól látja, hogy az elmúlt évben mutatott játéka elmaradt attól, amit ő tud. Picit lassabb volt és sokszor nem merte kiadni azt magából, ami valójában benne van. Talán önbizalomhiánnyal küszködött, de ez már a múlté. Egyre magabiztosabban és bátrabban játszik és ennek meg lesz a gyümölcse. Jó bal lába van és tudja “olvasni” a játékot! Bár a keretünk eléggé megduzzadt, de én úgy gondolom, hogy lesz keresnivalója és biztos vagyok abban is, hogy sokkal több olyan mérkőzésünk lesz idén, ahol már ő lesz a húzóember! Azt tanácsolom neki, hogy továbbra is készüljön úgy, ahogy most és ne ijedjen meg, ha a lehetőség megtalálja! Ragadja torkon!”