Fair Play győzelem után bajnoki siker!

NB2-es Futsal csapatunk a pénteki napon elsőnek a Fair Play szellemében járt el, majd este második győzelmét is megszerezte a Közép Csoportban!

Hosszas tanakodás előzte meg a 11-ik forduló soros mérkőzését! Az újpesti súlyos vereséggel végződő bajnokin, ugyanis a kilenc hazai játékosból hét jogosulatlanul lépett pályára. Látszólag sima óvás és már karcolhatjuk is be a három pontot! Csak látszólag! Csapatunk ugyanis a futsal szellemében járt el és úgy döntött, hogy nem nyújt be óvást, ezáltal nem szerez a zöld asztal mellett pontokat!
Vitányi László edző: “Bár valóban felmerült, hogy esetleg megóvjuk az újpesti mérkőzést, de végül is a csapattal közösen úgy határozunk, hogy az olyan gyalázatos teljesítmény után, mint amit az UTE ellen nyújtottunk, még a zöld asztal mellett sem érdemlünk “elismerést”! A dologban majd a versenybizottság eljár, mi a játékkal szeretnénk foglalkozni! Bízom benne, hogy a PAFC ellen sikerül megszereznünk második győzelmünket!”

Ezután következett a mérkőzés, amelyet kivételesen az érdi treff Sportcsarnokban játszottunk! Egy átlövés után Gémesi Áron már a harmadik percben vezetést szerzett a Piliscsabának. Nem sokat kellett várni az egyenlítésre, Verebes Gergő csoda passzát Gieber Gyula pofozta a hálóba. Talán még ünnepeltünk kicsit, amikor Gáll Viktor újra vezetést szerzett a vendégeknek. A 14-ik percben egy gyönyörű játék után Zeller Dávid passzát Vitányi László segítette a hálóba! A félidőben így 2:2-vel vonulhattunk az öltözőbe.

A második játékrész nyolc perc után ismét Gáll Viktor talált Vandrus Attila kapujába, amivel már 3:2-re vezettek a vendégek! Öt perc volt hátra a mérkőzésből, amikor felgyorsultak az események. Virág Tamás szerzett labdát a félpályánál, ami Vitányi Lászlóhoz került. A játékos-edzőnk tolt egyet rajta, majd 15 méterről a védő és a kapus között a felső sarokba bombázta a zsugát, ezzel ismét egyenlő volt, de két perc múlva egy pazar támadás végén Vitányi Lászlóra jött ki egy támadás, aki nem hibázott. A 38-ik percben egy gyors ellentámadás végén Takács Kristóf egalizált. Ekkor talán már mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor Vitányi László kapta meg az ellenfél kapujától tíz méterre a labdát, amit megtartott. Verebes Gergő remekül mozgott el mellette, elvitt két ember, majd az üres területre Gieber Gyula futott be. A labda ment, Gyuszika lőtt, mi pedig ünnepeltünk!

Összességében elmondható, hogy csapkodó, kapkodó mérkőzésen, izgalmas végjáték mellett tartottuk itthon a három pontot. A mérkőzésen többször is a kapufát találtuk el. A vendégek Sersztnyev Richárd és Méhes Norbert játékában bíztak leginkább, akik szinte végig játszották a második félidőt – hozzátesszük nem is rosszul. Azonban ismét csapatként küzdöttünk, aminek meg lett az eredménye.

Idén még három mérkőzésünk van, amelyek a tavaszi szezonból lettek előrehozva! Utána jöhet a jól megérdemelt pihenő!

A 11 forduló mindegyikén csak Miháldi Ferenc jutott szóhoz. Egy mérkőzésről hiányzott Menyhei Zoltán és Vitányi László. Kiss Ádám és Virág Tamás kilenc bajnokin lépett pályára.

A házi góllövő listát Vitányi László vezeti 10 góllal (összetettben 19. hely), Menyhei Zoltán 6 gólos (összetettben 40. hely), a képzeletbeli dobogón még Gieber Gyula áll 3 góllal (összetettben 72. hely).